Shih-tzu 

Története

A shih-tzu egy ázsiai fajta melynek eredete tibeti és kínai. Ebből kifolyólag néhány mai rajongója tibeti fajtának tekinti, mások ezt az imádni való fajtát Kínához kötik.

Tibeti múlt

Bár voltak idők mikor a kínaiak és a tibetiek együttműködtek, a 7. századtól folyamatos harcok zajlottak a két nemzet között. A diplomácia kedvéért néhány tibeti nemes kínai úri rangú menyasszonyt választott magának. Ebből következően e két nemzet gyakran ajándékozta meg egymást, mint ahogy sok mitológia is szól erről. Gyakran kutyákat adtak ajándékba egymásnak. A Lhasa Apso � egy tibeti fajta mely egyenes vonalú őse a Shih-tzu-nak � is állítólag már i.e. 800-ban is létezett, de erre nincsen semmilyen kézzel fogható bizonyíték, mivel tibeti történelmi feljegyzéseket csak i.sz. 639-től találtak.

Mivel a shih-tzu a tibeti lhasa apsotól származik, Tibetet tekintik a shih-tzu ősi hazájának. A kutyákat a tisztelet és hála jeléül adták ajándékba a biztonságos átutazásért Tibetből Kínába, mely karavánút megtételéhez 8-10 hónapra volt szükség. A tibeti lhasa apsokat nem tekintették szent állatoknak, mindazonáltal nagyon értékesek voltak. Sohasem árulták őket, csak ajándékként adták. Kétségtelenül nagyon becsülték a kutyákat, mivel úgy tartották, hogy ők hordozzák azon szerzetesek lelkeit, akik vétkeztek előző életükben.

A 7. században az Indiából származó Buddhizmus Tibetben is elterjedt, de Kínában csak 1253-ban, Kublai Khan idejében fogadták el. Az oroszlán, különböző mitológiai alakban fontos szerepet játszik a buddhizmusban. Úgy hitték, hogy Buddha Manjusri, aki a tanulás istene, egy egyszerű papként egy kiskutyával utazgatott. Ez a kutya akit Hapának neveztek, egy pillanat alatt oroszlánná tudott változni, hogy Buddha a hátára ülhessen. A hóoroszlánt pedig az állatok királyának tartották, és ez az a fehér mitikus szörny, melyhez a Lhasa apso és a Shih-tzu a legközelebb áll. A hóoroszlánt annyira erősnek tartották, hogy amikor üvöltött 7 sárkány hullott le az égből.

A tibetiek mindig különbséget tettek az �igazi� oroszlán és a �kutya� oroszlán között, de a fajtáik elnevezésében sohase voltak egyértelműek. Kétségtelen hogy történtek keresztezések a tibeti fajták  között. Még manapság is megtörténhet, hogy két lhasa apso vagy shih-tzu párosításából egy vagy több kölyök fajtiszta tibeti spánielnek fog kinézni. Ez elég sokkolónak tűnhet, de ez egyértelműen a korábbi időkre való visszafajzás. Érdekesség, hogy a tibetiek minden hosszú szőrű kutyát �Apso�-nak neveznek, ami tovább bonyolítja a tibeti fajták eredetének felkutatását.

Tudjuk, hogy a Shih-tzu tibeti eredetű kutyákra vezethető vissza. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg az akkori kínai kutyákról sem, mivel ezekkel a kutyákkal keresztezték a shih-tzu korai őseit.

Kínai múlt

A négyzetes kutyákat i.e. 1760-ban egy kínai uralkodó fogadtatta el. Úgy tartják, az akkori kutyák Chau chau jellegűek voltak bár a méretükről nincs információnk. I.e. 500-ban azonban a gazdájuk szekerét követő kutyákon kívül más kutyák is voltak, akiket szekéren vittek, így bizton állíthatjuk, igencsak kicsik lehettek. Állítólag a kölyökkutyák orrcsontjait evőpálcikákkal törték el Kínában, hogy így megrövidítsék a kutyák orrát. Ugyanakkor a Brit Múzeumban található korai rövid orrú kutyák koponyacsontját nézve az orr természetesen, orrcsonttörés nélkül is rövid volt.

I. század vége felé nyilvánvalóvá vált az uralkodók érdeklődése a kisméretű kutyák iránt. Egy akkori rövidlábú kutyának a �Pai�-nak, az asztal alatt volt a helye. Ez nem tűnik különösebben jelentősnek egészen addig, amíg bele nem gondolunk abba, hogy mivel az emberek a földön ülve ette, a kínai asztalok nagyon alacsonyak voltak. Tehát ezeknek a kutyáknak igencsak kicsiknek kellett lenniük. Óriási tisztelet és megbecsülés övezte e kutyákat, például i.sz. 168-ban a korszak legnagyobb szerzői rangjával tüntették ki egyiküket. Sok kan kutya kapta meg a K�ai Fu rangot, ami az alkirályi rang alatt állt. A szukák pedig a hasonló hivatalnokok feleségeinek járó rangokat kapták meg. Ezeket a szerencsés kutyákat katonák őrizték, szőnyegeken aludtak, és kizárólag a legjobb húsokon éltek. I. sz. 1300-ra az �aranyszőrű élénk kutyákat� már gyakran tenyésztették az emberek otthonukban. Ezeket a kutyákat az oroszlánhoz hasonlították. Az akkori uralkodó annyira szerette ezeket a kutyákat, hogy elraboltatta őket alattvalóitól. Kínában több különböző fajta kisméretű kutya volt a Mopszot is beleértve. 1820-ra teljesen egyértelmű volt az ölebek felsőbbrangúsága. A nagyon kicsi kutyák, az �ujj-kutyák� voltak a legdivatosabbak. Mint ahogy a nevükből is következtethetünk, nagy kínai ruhaujjakban hordozták őket. Úgy hiszik, hogy e kutyák növekedését mesterségesen visszafogták, az ételmennyiségüket korlátozták, és drótketrecekben tartották őket, amíg el nem érték a felnőttkort. Hála az egyik uralkodó özvegyének, Tzu Hsi-nek, aki nagyon szerette a kutyákat, a törpe méret mesterségesen való elérése be lett tiltva. Amint ezek az apró kutyák kimentek a divatból, �dudor fejű� kutyaként emlegették őket.

Tzu Shi az özvegy uralkodónő

Tzu Shi több mint 100 pekingi kutyát tartott és sok rendelkezést hozott kutyáiért. Ezek között volt, hogy válogatott ételekkel táplálják őket, hogy uralkodói kutyákhoz illően finnyásak legyenek. Étrendjük olyan különlegességekből állt, mint pl. cápauszony, máj, antiloptej, almalé, orrszarvú-szarv, és a szent leopárd olvasztott zsírja. Hogy orruk tompa legyen az uralkodónő simogattatta és masszíroztatta a kutyák szaglószervi részét. És egy keretre erősen kifeszített bőrt rágatott velük.